Folytatódik a német kormányválság: jön a bizalmi szavazás

2024. december 11. 18:40

Gyakorlatilag elkerülhetetlen az előrehozott választás.

2024. december 11. 18:40

Nyitókép: Getty Images / fhm

Jó három évvel hivatalba lépése után Olaf Scholz német kancellár bizalmi szavazást kért levélben a parlamenttől. A levelet – amelynek elindítását Scholz személyesen jelentette be – a Bundestag elnökének, Bärbel Basnak futár kézbesítette szerdán.

A kancellár levele két mondatból áll:

Tisztelt elnök asszony, az Alaptörvény 68. cikke értelmében bizalmi szavazást kérek. Erről a 2024. december 16-án, hétfőn tartandó szavazás előtt szándékozom nyilatkozni.”

A pártok eddigi nyilatkozata alapján biztosnak tekinthető, hogy Scholz nem kapja meg a többséget. Ebben az esetben Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnöknek 21 nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy – a kancellár kérésére – feloszlassa a Bundestagot és új választási időpontot tűzzön ki.

Az a lehetőség, hogy Steinmeier megtagadná a parlament feloszlatását, gyakorlatilag kizárható.

Már jelezte is, hogy erre február 23-át tartja reálisnak. Hozzátette: „Hazánknak stabil többségre és cselekvőképes kormányra van szüksége”, márpedig Christian Lindner liberális (FDP) pénzügyminiszter november 6-i menesztése és az úgynevezett „közlekedési lámpa” (piros-sárga-zöld, szociáldemokrata-liberális-zöld) koalíció ezzel járó felbomlása óta nem ez a helyzet.

Scholz jelenleg a szociáldemokraták (SPD) és a Zöldek által támogatott, a Bundestagban kisebbségben lévő kormányt vezeti, így az ellenzék támogatása nélkül semmit sem tud keresztülvinni. Olaf Scholz december 16-án a Bundestagban mondja majd el a bizalmi szavazás indokait a képviselőknek. Ezt egy körülbelül 90 perces vita követi majd. Ezt követően a parlament várhatóan név szerinti szavazást tart – derül ki parlamenti közlésekből.

(MTI)

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
petronius50
2024. december 12. 13:17
Teljesen mindegy, hogy CDU, CSU, zöldek, szociáldemokraták, vagy mit tudom én mi a lótüdőnek nevezzék magukat. Ugyanaz a fekália forog körbe-körbe a fazékban. Egyszerűen nem képesek - az amúgy okos és szorgalmas németek - felfogni, mekkora szarban vannak. Ausztriában ugyanez, csak még talán itt valamivel jobb a helyzet. Brutális szemléletváltás kell, amire ezek a jólétben teljesen elpunnyadt népek nem képesek.
ekeke1
2024. december 12. 01:50
Ausztriában felfüggesztették a FPÖ elnökének mentelmi jogát és büntető eljárást indítottak ellene.
2024. december 11. 20:48 Szerkesztve
Jön az egyik pol-korrekt operett-kormány után a másik. Csak a címkék cserélődnek (vagy még azok se) - a tartalom marad ugyanaz. Az AfD-t a vesztesek majd - amúgy demokratikusan - úgyis kiáztatják a nyerők közül: lásd Lengyelország, Hollandia, Ausztria, Franciaország...
sozlib_abschaum
2024. december 11. 19:21
Eddig azt hittem a soros ügynökök csak Magyarországon találták meg a leghülyébb csicskákat. De a német külügyminiszter olyan ostoba, hogy az már fáj. Aki tud németül feltétlenül nézze meg az alábbi videót, először fogni fogja a hasát a röhögéstől és, ha német, akkor elsírja magát. www.youtube.com/watch?v=IA3SDA3LMaQ
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!